| REZUMAT: |
Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a csaló vagy áldozat szerep
kiosztott lenne, mindenki megpróbál másokat kisebb‐nagyobb mértékben
átverni, és olykor maga sem ússza meg az átverést. Vannak nagyon ügyes
csalók és örökös balekok, az emberek többsége azonban mindkét szerepben
meglehetősen gyakran „tündököl”. Gondoljunk csak arra, hogy napjában
hányszor előfordul, hogy nyájasan mosolygunk olyan emberekre, akikhez
nem ragaszkodunk különösképpen, hányszor nyugtatgatjuk gyermekeinket
valamiféle kegyes hazugsággal, úgy teszünk, mintha kellemesen éreznénk
magunkat feszélyezett helyzetekben, olyan bókokat mondunk, amikről
tudjuk, hogy nem teljesen igazak. Másfelől pedig igencsak jólesik nekünk is
elhinni az effajta viszonzott bókokat, előfordul, hogy hallgatólagosan
megadjuk magunkat egy nem túl szimpatikus reklámhadjáratnak, és nemritkán
hagyjuk meggyőzni magunkat afelől, hogy a politikailag legkorrektebb
jelölt pártján állunk. Az apró kis csalások zömében nem is igyekszünk
kideríteni a valós tényállást, egyrészt indokolatlan energiafecsérlést jelenthet,
másrészt egyenesen modortalanságnak tűnne ez effajta nyomozás. Nem
firtatjuk, hogy a kisbolti eladó, miután elhitette velünk, hogy a környék
legfinomabb lisztjéből sült kenyerét adta el nekünk, őszinte szívéből kívánt‐e
nekünk további szép napot, vagy csak önmagával volt elégedett módfelett. A
hagyományos piaci alkudozásnak pontosan az ilyen apró kis füllentések
adják a sava‐borsát. Mindkét fél tisztában van azzal, hogy a tulajdonképpeni
árucsere mellett egy izgalmas játék zajlik, aminek a szabályai megengedik a
túlzásokat, itt a felnagyítás vagy lekicsinylés mindig a valós érték leplezését
szolgálja, de a jó kufárt vagy okos vásárlót nem szokás ezért megszólni, még
kevésbé elítélni. |
|