| REZUMAT: |
A színikritika magyar nyelvterületen sajátos professzionalizációs utat járt be.
Ahogyan a nyugati irodalmak 19. századi színikritikáját a szakirodalom mint az
irodalomkritika későn és mintegy tökéletlenül hivatásosodó, a professzionális
szakmává alakulásnak gyakorlatilag ellenálló ágát szemléli, magyar viszonylatban
szintén a színikritika sajátos hivatástörténeti helyzetéből adódó bizonytalankodó
folyamattal találkozhatunk. Ezek a kételyek, attól függően, hogy kritikusok
vagy más diszciplínák képviselői által nyertek megfogalmazást, belülről
is lassították a szakma kanonikus önleírásainak megfogalmazásait, és kívülről
is fenntartottak egy dilemmákkal teli helyzetet a diszciplína normáira, szerepére,
értelmére és szakmai minimumára vonatkozóan. Ennek ellenére a kritika
többi ágához képest meglehetősen korai forrásokban érhetjük tetten a színikritika
szakmává és szaktudománnyá válásának jeleit. |
|