KÓSA István, TÓDOR Imre
Kutassunk együtt! A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara által szervezett konferencia előadásai

 
  PEDAGOGIE
   
  ISSN 2668–1617, ISSN‐L 2668–1609
  2019
 
  E-BOOK INTEGRAL
Format: add to cart
   
REZUMAT: A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának legfőbb célja, hogy tevékenységei révén beágyazódjon Székelyföld gazdasági- és társadalmi életébe. Ennek nélkülözhetetlen előfeltétele a közoktatásban tevékenykedő kollégák bizalmának elnyerése. Meggyőződésünk, hogy csak így tudjuk a jó képességű, tehetséges és motivált fiatalokat megnyerni képzéseink és a térség számára. Együttműködésünk megerősítése érdekében 2017. november 24-én a Csíkszeredai Kar oktatóival közös tudományos konferenciát szerveztünk, amely a „Kutassunk együtt!” felhívás jegyében zajlott. A középiskolákban tevékenykedő doktorált vagy fokozat nélküli, de kutatásban jeleskedő kollégák az Egyetem csíkszeredai helyszínén működő négy – mérnöki/természettudományi-, gazdasági-, humán- és társadalomtudományi, valamint pedagógiai (tanárképzés) – tudományterületen oktató kollégákkal közösen és egymásnak mutathatták be a megvalósított, illetve a tervezett kutatási eredményeiket, projektjeiket.