ROMÁN GAZDASÁGI JOG

Autori

Emőd VERESS

Rezumat

Előszó. Először 2004-ben jelent meg a kolozsvári Egyetemi Könyvkiadónál a Román kereskedelmi jog című jegyzet, a téma első magyar nyelvű összefoglalója. Az egyetemi képzés átalakítása a Bolognai Nyilatkozat alapján a tárgy nevének és tartalmának a változását is magával hozta (így lett a kötet címe: Román gazdasági jog). Az első kiadáshoz képest, az EU csatlakozás előtt utolsó pillanatokban, szükséges volt az Európai Közösségek gazdasági jogának feldolgozása és beépítése a tankönyvbe. A román jogot már évek óta nem lehet elszigetelt rendszerként kezelni, de mégis, a közösségi jog szerepe a jogrendszerben, a jogalkalmazásban, a jogi gondolkodásban, a jog kutatásában és tanításában még mindig nem érte el a szükséges szintet. Most a lehetőségek függvényében próbáltam a gazdasági jog integrációs vonatkozásait is bemutatni. A könyv két réteget céloz meg: a közgazdász és jogász egyetemi hallgatókat valamint a gyakorló közgazdászokat és jogászokat. Egyetemi tankönyv és gyakorlati kézikönyv egyben. Elkezdtem dolgozni sokkal részletesebb változatán, amely túlmutat a tankönyv jellegen, és nem csak a gazdasági jog alapjainak ismertetésére vállalkozik, hanem az esetjog szemszögéből a vitatott kérdésekre, elméleti és gyakorlati problémákra koncentrál. Ebben a kötetben sokkal részletesebb lesz a közösségi jog feldolgozása is. Ennek megjelenése a következő egy-két évben várható. Addig viszont itt van a jelen tankönyv, hogy az azonnali oktatási célokra választ adjon. A munka a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karán, Kolozsváron, magyar nyelven tartott előadásaimnak anyagaira épül. Veress Emőd Kolozsvár, 2006. február[...]

ROMÁN GAZDASÁGI JOG

Publicat

2 martie 2007

Licență

Creative Commons License

Această lucrare este licențiată în temeiul Creative Commons Attribution 4.0 International License.

Detalii despre monografie

ISBN-13 (15)

973-610-419-2

Dimensiuni fizice

Cum cităm