Térviszonyt kifejező grammatikai elemek szemantikája a magyarban és a finnben. Kontrasztív vizsgálat

Ebben a könyvben azt tűztem ki célul, hogy közelebbről is megvizsgáljam a térviszonyt kifejező grammatikai elemek (helyhatározóragok, névutók, igekötők stb.) szemantikáját a magyarban és a finnben, mindenekelőtt arra keresve a választ, hogy miben tér el egymástól a két nyelv nyelvi világmodellje, hogyan szerveződnek struktúrába az egyes relációk a két nyelvben, és milyen szisztematikus különbségek, illetve egyezések vannak ezen struktúrák között. Témaválasztásomat elsősorban az indokolta, hogy bár mind a magyar, mind a finn nyelv esetében több kutatás is foglalkozott a téri grammatikai elemek kognitív nyelvészeti keretben történő vizsgálatával, mindeddig nem született átfogóbb kognitív nyelvészeti keretbe ágyazott kontrasztív kutatás ezen a téren. A kontrasztív vizsgálat előnye, hogy feltárja, melyek azok a nagy szemantikai csoportok, amelyeket egyformán kezel mindkét nyelv, illetve hol találhatók szisztematikus különbségek a magyar és a finn nyelv nyelvi világmodelljei között, és ide közelebbről milyen szemantikai csoportok tartoznak. A finn például sok esetben dinamikusabban kódol, mint a magyar. Ennek a miértjére, a különböző helyzetekre való rálátásbeli különbségekre keresem a választ a kutatás első felében.