Zúgolódók. 2 A serdülőkori fejlődési eltérések megelőzése és kezelése.

Authors

Ibolya KOTTA

Synopsis

A követelés-kontroll dimenzió esetében nemcsak a kontroll mértéke mérvadó, hanem az is, hogy a szülő milyen kontrolleszközöket használ annak érdekében, hogy szabályozza a serdülő viselkedését. A proaktív viselkedés kontroll alkalmazása során a szülő nyíltan és pontosan közli a serdülővel a helyes viselkedésre vonatkozó elvárásait, következetes szabályrendszert állít fel, amelynek a megtárgyalása, újratárgyalása közös érveléssel történik. Ezzel szemben a kényszerítő kontroll a szülői hatalomgyakorlás eszköze, ahol a szülő szigorú büntetéseket, akár fizikai vagy verbális bántalmazást alkalmaz szabályszegés esetén és a szabályok felállítása a szülő kizárólagos joga. Pszichológiai kontroll esetén a szülő szégyen vagy bűntudat keltéssel próbálja irányítani a serdülő viselkedését, gyakran a szeretetét és a serdülőhöz való pozitív viszonyulását feltételhez köti, így próbálva nyomást gyakorolni rá. A kontroll serdülőkre gyakorolt hatása a kontroll mértékétől és annak típusától is függ, a túlkontrolláló, illetve a kényszerítő és pszichológiai kontroll, bár pillanatnyilag úgy tűnhet, hogy hatásosan kezel egyes viselkedéses problémákat, hosszú távon negatívan hat a serdülő fejlődésére és mentális egészségére egyaránt.

Zúgolódók. 2  A serdülőkori fejlődési eltérések megelőzése és kezelése.

Published

October 2, 2024

License

Creative Commons License

This work is licensed under a Creative Commons Attribution 4.0 International License.

Details about this monograph

ISBN-13 (15)

978-606-37-2285-1, 978-606-37-2287-5

Physical Dimensions

How to Cite

KOTTA, I. (2024). Zúgolódók. 2 A serdülőkori fejlődési eltérések megelőzése és kezelése. Presa Universitară Clujeană. https://editura.ubbcluj.ro/index.php/puc/catalog/book/3436