AZ ÍRÁS VONZÁSÁBAN (TEOLÓGIAI TANULMÁNYOK)

Autori

Sarolta PÜSÖK (autor)

Rezumat

A teológia, mint minden tudományterület, több részre oszlik, és a művelői is igazodnak ehhez a beosztáshoz. Szerzőként illik a kötet elején tisztázni, hogy alapvetően a rendszeres teológia területével foglalkozom, így az alább következő írások bizonyos értelemben rendhagyónak számítanak részemről. Ugyanakkor szükségszerű is a biblika teológiai kitekintés, hiszen becstelen volna az a rendszeres teológiai vizsgálódás, amely függetleníti magát a bibliai alapoktól, ezek vizsgálatától. A két évtizedes tanári és kutatói munka során gyűlt össze ez a válogatás a bibliai kutakodás eredményeként, amelyen a szűk szakmai körhöz tartozók természetesen azonnal érzékelhetik a rendszeres teológus sajátos munkamódszerének a nyomát. Az említett megközelítési mód elsődleges célja, hogy a Biblia nagy kérdéseinek kontextuális vizsgálatát követően a fő üzenetet a vizsgált korszakból áthelyezze a mába, újrarendezze, kiemelje az időszerűség mércéjével, de ennek érdekében alkalmanként eltekint a biblikusoktól megszokott részletességtől.

AZ ÍRÁS VONZÁSÁBAN (TEOLÓGIAI TANULMÁNYOK)

Descărcări

Publicat

28 iunie 2017

Licență

Licență

Detalii despre monografie

ISBN-13 (15)

978‐606‐37‐0194‐8

Cum cităm

PÜSÖK , S. (2017). AZ ÍRÁS VONZÁSÁBAN (TEOLÓGIAI TANULMÁNYOK). Presa Universitară Clujeană. https://editura.ubbcluj.ro/index.php/puc/catalog/book/1894